SZOLGÁLTATÁSAINK

Az Interspar Centerben gondoltak a látogatók szórakoztatására. A vendégeket éttermek, kávézók várják, ahol meg tudnak pihenni, barátokkal találkozni, illetve egy casino is működik és várja azokat, akik egy kis vásárlás után szeretnének szerencsét próbálni.

Az Interspar Center több mint 30 üzletének és szolgáltatójának kínálatán kívül számos egyéb szolgáltatással is várja látogatóit, illetve igyekszik még kényelmesebbé tenni a vásárlást.

Az Interspar Centerben működik bank, posta lehetőség van a pénzváltásra is, illetve a bevásárló központban találunk még gyógyszertárat, virágszalont kisállat kereskedést és könyvesboltot is. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy szinte minden megtalálható egy helyen és ha valaki betér a Centerbe szinte minden dolgát el tudja intézni könnyedén.

Az Interspar Center nagy hangsúlyt fektet a szépségápolásra. A látogatók betérhetnek női-férfi kozmetikába, manikűr szalonba, illetve, aki meg akar újulni annak a rendelkezésére áll a fodrászat olyan szolgáltatásokkal, mint például a hajhosszabbítás.

A divatüzletek a szépségszalonok műszaki bolt széles választéka mellett az Interspar Centerben pékség, DM, élelmiszerrészleg és a házi kedvencek legkedveltebb üzlete a Fressnapf üzletek legújabb kínálata várja a vásárlókat.